Abby Jonson egy 16 éves fiús lány. Sokszor kerül zűrbe. Egy nevelő otthonban él Londonban. Szülei meghaltak. Nagy vagyont hagytak rá. De nem herdálja el. Spórol. Nem sok barátja van. Egyetlen szórakozása a gördeszkázás és a BMX-ezés. Ennek él.
Ha tetszik a blog nézz be és kövesd figyelemmel a történetet!

2013. augusztus 11., vasárnap

Part 11. Békülés

-Gyönyörű vagy!-nézett szemembe, és egyre jobban közeledett szájával felém.....
-Harry...-fordítottam el fejem.
-Bocsi!-túrt hajába.-Egy perc...-ment el. Csak ezt akarta, hogy bízzak benne és lesmárolhasson? Nem értem őt.
Lementem az előszobába. Hogy megnézhessem magam a tükörben.
-Gyönyörű vagy!-hallottam meg Zayn hangját.
-Te meg egy tuskó vagy!-morogtam.
-Most mi a bajod?
-Te! Te vagy a bajom Zayn Malik! Csak is Te! Megbíztam benned! És te utána jól földhöz basztál!-emeltem fel hangom.
-Fejezd már ezt be! Miért haragszol? Én is haragudhatnék amiért Liammel lefeküdtél!-vágott vissza.
-Oké! Haragudj! Ez nem változtat azon, hogy utállak!
-Oké! Haragszom rád te kis... kurva!-mondta.
-Menj a picsába Malik!-pofoztam fel.
-Fejezzétek be!-fogott le Harry.
-Ki akarom kaparni a szemét!-kapálóztam.
-Abby, shh...-suttogta.-Nem éri meg. Zayn, menj készülődni!
-Harry, engedj el! Nem akarok veled menni! Sehová nem akarok menni veletek! Te is azt akartad, hogy bízzak benned és csak smárolni akartál. Mind egyformák vagytok! Engedjetek el! És ne keressetek!-magyaráztam.
-Abby, te az én hogy is mondjam, a lányom vagy! Nem tehetem.-mondta tök nyugodtan.-Nem akarlak kihasználni!
-Ááá nem. Mivel már kihasználtál! Csak kérlek, hagyj békében elmenni! És soha többet nem hallasz rólam.-utolsó két mondatomra lágyítottam hangomon.
-Abba beleőrülnék, ha nem láthatnálak, nem érinthetnélek, nem érezhetnélek és csókolhatnálak! Meg halnék, ha te nem lennél velem!-mondta komolyan.
-Ez beteges!-motyogtam.
-Nem ez viszonzatlan szerelem!-mondta.
-Rám kényszerítetted magad és négy másik srácot. Azzal az aláírással, amivel aláírtad, hogy a gyámom leszel azzal tönkre tetted az életem.-mondtam.
-Abby... Nem azért akartalak megcsókolni, mert kanos voltam. Azért mert szeretném, ha újrakezdenéd mindannyiunkkal. Hogy mindent a legelejétől.-hajtotta le fejét.
-Ugye tudod, hogy ez sosem lehetséges. Mert amint megpróbálnánk újból, akkor szabadabb lennék és rögtön, az első adandó alkalommal elmennék a világ másik végére.-vallottam be.
-Abby, fejezd ezt be, és gyere föl! Hogy időre elkészüljünk.-váltott témát. Nagyon felidegesítettek. Oké... Ki kell találnom valamit. Felakasztás. Pia. Gyógyszer.... Nem ez nem az én világom.... Áááá, némaság. Az menni fog.
-Gyere, kifestem a körmöd!-hívott a kis asztal elé. egymással szemben ültünk. Fehérre festette körmeim. -Tetszik?-mosolygott.
Én csak néztem a körmeim. Megvártam, míg megszáradnak körmeim, majd elmentem WC-re.
-Gyere Abby! Induljunk!-mondta Harry és megfogta hátam. Leráztam kezét magamról.-Okéé.....-motyogta.
-A fiúkkal beültünk egy limuzinba. Louis állandóan köztem és a többiek között kapkodta tekintetét. Érezte, hogy nagy a feszültség. Csak ültem és néztem ki az ablakon. Egy hátsó ajtóhoz tolatott a sofőr.
-Itt szálljunk ki!-mondta Liam. Kiszálltunk mindannyian. Bementünk az ajtón. Letámadták a fiúkat a különböző emberek. Sminkelték őket, a hajukat beállították, és a mikrofonokat tették fel nekik. De egy fiú mindig mellettem volt.
-Gyere kislány!-dörmögött egy nagydarab ember. Utána mentem. Egy sikoltozó lányokkal teli terembe vitt. És egy szék előtt állt meg.
-Maradj itt! Ez a te helyed!-mondta. Ez az első sor.  Neee ez egy One Direction koncert. Le kell lépnem. Megmozdultam, de a biztonsági is mozdult velem. Picsába!
A koncert elkezdődött én meg egész végig csak ültem.

*2 héttel később*

Két hete nem szólok senkihez sem, csak Niallhöz. Niall és a csaj szakítottak. Csak bütykölöm a deszkám, kajálok, átmegyek Niallhöz és alszok. Ennyiből áll a napom.
Volt egy kisebb fellángolásunk Niallel. Elcsattant egy csók, csak egyetlen egy. De utána megbeszéltük, hogy egyikünk se gondolta komolyan. Csak már szükségünk volt valakire. Csak egy csók volt, de tudtam, hogy valaki látta. Féltem hogy elköpi. Niallel kibékültem. Csak vele beszéltem, de a többiek nem tudták........
A többieknek feltűnt, hogy nem beszélek. Nem nagyon érdekel.
Lementem, hogy egyek valamit, mert már kopogott a szemem az éhségtől. Hm Lasagne. Jól megpakoltam a tányérom.
Két hete nem nyúlt hozzám egyikük sem. Illetve nem feküdtem le egyikkel se. Nem kényszerítettek.
-Sziasztok! Abby, Lasagne a kaja?-jött Louis is.
-Heló! Abby Lasagnét eszel?-kíváncsiskodott Liam.
-Csáó! Mit eszel Abby?-nézett tányéromba Harry.
-Reggelt!-morgott Zayn.Én már megbocsájtottam neki. Mindenért, csak ő ezt nem tudja.

*Zayn szemszöge*

Istenem! Ez a lány... Felemészt a hiánya. Hogy nem érezhetem, nem érinthetem meg. Megöl engem. Két hete nem beszél. A tekintete semmitmondó és üveges. Fáj, hogy ilyen, hogy nem hallom azt a csilingelő kis hangot. Mostanság mindig kivisszük őt a parkba, hogy deszkázhasson. Ma én leszek a soros. Megvártam míg megeszi a Lasagnet és felöltözik.
-Menjünk!-kiabáltam fel az emeletre. Lassan jött a lépcsőn, kezében a gördeszkával. Gyönyörű volt.
Egész úton nem szóltam hozzá. Csak mentem mellette.
Hamar odaértünk. Nem voltak sokan. Sőt...Én leültem egy padra ő pedig csak gurult és csinált pár trükköt. Azonban egy trükknél, amit a korláton akart megcsinálni, nem sikerült és hatalmasat esett. Odarohantam hozzá, hogy segítsek neki. És hagyta. Hagyta, hogy megérintsem. Csodálkoztam, mert többször is láttam, hogy Harry kezét lelöki magáról. És a többiekkel is ilyen volt. Talán még Niall volt az akivel normális volt. És láttam valamit. Niall megcsókolta őt. És Abby hagyta.
Bevallom, megbántam. Megbántam, hogy bántó dolgokat vágtam hozzá, hogy lekurváztam, mindenért!  Nem tudom, hányszor bánjam még meg, de ha kell még ezerszer is megteszem, csak bocsájtson meg nekem. Nem érdekel, hogy lefeküdt Liammel. Hogy csókolózott Niallel, csak bocsájtson meg nekem.
Rengeteget agyaltam azon, hogy mi van ha  titokban összejött Niallel. Én abba belehalnék. Mással látni csókolózni.
"Nem Zayn, te tényleg zaccos vagy! Keress dilidokit!" -hallottam a kis hangot fejemben. Gyorsan megráztam fejem. És visszatértem a való életbe. Leültettem őt a padra.
-Abby, mondanom kell valamit! Valamit, amit magamban már ezerszer megvitattam... Sajnálom! Egy tuskó voltam! Mindent! Utálom magam, hogy csúnyát mondtam rád! Hogy megbántottalak! Bocsáss meg kérlek! És megbánnám még milliószor és egyszer ezt az egészet! Csak bocsáss meg!-jött ki belőlem.
-Zayn...-sóhajtott.
-Mondok bármit! Megteszek neked bármit csak  bocsáss meg nekem!-mondtam teljes őszinteséggel.
-Bármit?-kérdezte bizonytalanul.
-Bármit!-bólintottam.
-Csókolj meg!-suttogta érzelmesen és kibukott belőle egy könnycsepp.
-Miért sírsz?-töröltem le könnycseppjét.
-Nem tudom, csak kell!-mosolyodott el.
-Komolyan mondtad?-kérdeztem vissza.
-Igen! Csókolj meg kérlek!-nézett szemembe. Közelebb csúsztam hozzá. Nehezen tudtam visszafogni magam, legszívesebben rátapadtam volna és téptem volna ajkait, de nem. Lassan és gyengéden csináltam mindent. Azt akartam, hogy tökéletes legyen számára. Lassan váltunk el egymástól.-Köszönöm!-ölelt meg.
-Ezt nem kell!-kuncogtam és derekánál én is átöleltem.
-Zayn, felejtsük el az egészet!-kérte tőlem.
-Mindent elfelejtek, még a nevem is, csak hagy öleljelek, csókoljalak és érezzelek!-motyogtam neki.


*Abby szemszöge*

Mosolyognom kellett a mondatán. Ilyen bókot még sosem kaptam senkitől.
-Abby, szeretnék veled lenni!
-De nem lehet!-szólaltam meg.
-De lehet!-nézett szemembe.-Csak mi fogjuk tudni! A mi kis titkunk!-lehelt kis csókot számra.....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése