*Harry szemszöge, másnap*
-Harry, figyelj! Hagyjuk békén!-bökdösött Niall.
-Nekem kell ez a lány!-morogtam. Vonzott magához. Az ellenállása.
-Harry, mi nem érdekeljük őt! Neki mi nem vagyunk hősök, inkább csak pöcsök!-magyarázott Zayn.
-Jó, adunk pár nap nyugalmat neki! Niall, és a többiek! Semmilyen érzelmet nem táplálhattok iránta! Niall és Zayn rátok kifejezetten figyelni fogok!-mutattam rájuk.
*pár nappal később*
*Abby szemszöge*
Iskola, Utálom.
Illetve szeretném, ha nem ezek a tanárok lennének!
Most kémia lenne. Lenne, ha nem lógnék. Várjunk be kell mennek vagy a diri felfüggeszt. Picsába!~
Odaértem a terem elé és benyitottam. Megpróbáltam beosonni.
-Jonson, megáll! Megfordul! Idejön! És mondja merre járt!
-Betéptem, és lefeküdtem JJ Hamblettel!-vigyorogtam.
-Az igazgatóhoz! Most!-ordított.
-Kicsit csapadékosan löki!-mondtam.
Felbattyogtam az igazgatóhoz.
-Abby, gyere!-hallottam az Mr. Richards, az igazgatóm hangját.-Már megint mit csináltál?
-Csak válaszoltam egy kérdésre.-vontam vállat.
-Ja, azzal, hogy betéptél?-nézett rám.
-Igen!-nevettem.
-Abby, már mondtam, hogy ne rosszalkodj!-mosolygott, és felállt székéből.-Mert tudod, hogy a rossz kislányok büntetést kapnak.-vigyorgott.
-Mi?-hátráltam.
-Tegyük izgalmassá a napot! Ma már nem látlak többet.-közeledett felém.
-Hagyjon békén!-rohantam ki a szobából, de belerohantam valakibe.
-Abby?-kérdezte.
-Niall?-néztem rá.
-Mi a baj?
-Semmi!-morogtam, és indultam volna tovább, de elém állt.
-Látom, hogy baj van! Segíteni akarok!-nézett rám.
-Nem tudod felfogni hogy utállak! Minannyiótokat! Meg amúgy is! Semmi szükségem rád a segítségedre, meg a szeretetedre, mert nekem nem kell senki. Egyedül is megvagyok!-ordítottam rá, mire megölelt. Nem értettem, de valami furcsát éreztem. Biztonságot, melegséget és szeretetet.
-Nem szerethetlek, mert megtiltották! De szólok előre, hogy, Harry készül valamire! Kérlek ölelj át! Csak egy másodpercre. Vigyázni akarok rád!-duruzsolta.
-Mit keresel itt?-néztem rá. és léptem el közeléből.
-Harry küldött. Érted!-nézte lábait.
-Mi? Értem? Nem is ismrelek! Minek küld értem valakit? Nem megyek sehová sem.-keltem ki magamból.
-Abby, figyelj. Gyere! Harry majd elmondja mit akar.-motyogott.
-Én nem megyek sehová sem!
-Figyelj, vigyázok rád! Ígérem!-nézett szemembe.
Elindult én meg utána. Beültünk a kocsiba, de látta, hogy valami nem oké.
-Ab, mi történt ott bent?
-Semmi közöd hozzá érted?-mondtam remegő hanggal. Nem sírhatok ez nem én vagyok.
-Ab, vigyelek haza? A szüleid bizonyára várnak.-mosolygott.
-Állj meg!
-De Ab...
-Állj meg!-ordítottam.
-Rosszat csináltam?-csuklott el hangja.
-Nem tudod ki vagyok! Mindenki meg akar változtatni, de szólok nem fog menni!-kiabáltam.-Elmentem, és soha többé ne keress! Ti olyan taplók vagytok. Öt egomániás seggfej!-vágtam fejéhez mindent.
-Ab, ne mondj ilyeneket!-láttam, ahogy szemei könnybe lábadtak.
-Hagyj békén!
Ráléptem a deszkámra és visszagurultam a patkánytanyára. Beléptem a szobámba és üresség fogadott. Becca nem idegesített semmivel.
Szükségem van rá. Mikor valaki elmegy akkor jövünk rá, hogy nekünk szükségünk van rá. De tudjuk, hogy többet nem látjuk őt. Soha.
Bezártam az ajtót és sírtam. Egyszer valaki, akire nem hallgattam, azt mondta: Ott fogsz sírni, ahol senki se látja.
Nos, igaza volt. Elkap a sírhatnék, ha egy kis családot látok sétálgatni az utcán, ha egy kis család bemegy egy aranyos, kis családi házba, ha szerelmeseket látok, ha idős házaspárok egymást támogatva ballagnak. De nem. Én nem sírhatok. Erősnek kell mutatnom magam, azonban nekem ez nagyon nehéz.
Gondolkoztam már azon, hogy milyen lenne ha új stílusom lenne, ha lányosabb lennék, ha a körmöm is szép lenne, ha anyáék nem haltak volna meg, ha a szüleim halála után nem fordult volna el tőlem senki. 6 éves fejjel elég nehéz rádöbbenni és feldolgozni, és annak a tudatában élni, hogy a kutyának sem kellesz. Mikor mindenki úgy néz rád, mint egy leprásra. Borzasztó. Főleg annyi idősen.
A sírhatnék még jobban elkapott, hogy ma az igazgatóm meg akart..... meg aka.... Nem tudom kimondani.
Képzeljétek el. Tudjátok mi szeretnék lenni ha felnőtt leszek? Ifjúság és család segítő. De sosem lehetek az, mert ez az iskola nem ad annyi pontot, mint amennyi az Amerikai egyetemre kell. El kell mennem biciklizni.
Fogtam magam és elindultam. A pályára mentem. Imádok itt lenni, viszont mindig van egy két sebem. Nem volt itt senki sem. Ez furcsa. Mindegy. Bicikliztem és gondolkoztam. Hirtelen elrántottam a kormányt, és kerestem egy nyilvános telefonfülkét. Kivettem a cetlit a zsebemből. Megfordítottam és ott volt Niall száma. Bepötyögtem és kicsengett.
-Haló?-hallottam remegő hangját. Nem szóltam bele.-Haló? Ki az? Ne szórakozzon velem!
-Ni-Niall!-szólaltam meg halkan.
-Abby, baj van?
-Sajnálom Niall!-suttogtam.
-Abby, mit? Mi a baj?-kérdezte.
-Megbántottalak! Nem akartam!
-Abby, találkozzunk! Rendben?
-Rendben.
-A Starbrucksban jó lesz?-kérdezte.
-Igen.-mondtam.-Köszönöm!
-Nem kell! Szia.-és letette.
*Niall szemszöge*
-Niall, Niall, Niall... Te találkozgatsz vele? Megmondtam, hogy nem táplálhatsz iránta semmit!-emelte fel a hangját Harry.
-De hát szüksége van valakire! Akinek elmondhatja a bajait!-néztem rá.
-Veled megyek!-morgott.
-Nem, Zaynnel megyek!-mondtam.-Ez az én életem! Zayn, öltözz!-kiabáltam Zaynnek.
-Hová megyünk?-húzta kabátját az előszobában.
-Abbyhez.-fogtam rövidre.
Nem értettem ezt a viselkedést. Fura volt. Tudom, hogy történt bent valami. Sietősen mentünk a Starbrucksba. Ott ült a legeldugottabb sarokban.
-Szia.-ültem le. Zayn meg mellém.
-Szia!-motyogott Zayn.
-Szia...sztok. Niall, én sajnálom. De honnan tudsz a szüleim haláláról?
-Hát, Zayn elmondjuk?-bólintott.
-Ab, Harry örökbe akar fogadni téged! Mindent tud rólad! Mindent. Ab, el kell tűnnöd...
Wow! Ez ablog igazán fantasztikus..nehogy abbahagyd. És hamar hozd a kövi részt :D
VálaszTörlés